4/28/2010

Photo Club/Spring - Final

Holnap fotó klub, vagyis az otthoniaknak már ma. Nagyon izgulok, mint minden alkalom előtt. Nem tudom miért, mert csak... Nagyon várom, talán ez az ok :)))

Feladat:
Két képet kell vinni, téma: a TAVASZ. Egyik képnél a tavasznak előtérben kell szerepelnie, másik képnél a háttérben. Ezen kívül lesz egy "Show and Tell" rész, ahol be kell mutatnunk valamit, amit vittünk magunkkal, és persze fotózással kapcsolatos. Na most én viszem persze a blogomat (ez is megengedett), és viszek egy képet, ami be van keretezve, Tatán készült még 2 évvel ezelőtt. Rá kellett jönnöm, hogy ha nem is vagyok még jó fotós, de mindenképp fejlődtem azóta. Na ezt akarom megmutatni. Remélem ezta fotóklubban is így gondolják hehe :))))

Olyan érdekes a képeimet nézni pár nap, hét, hónap, év távlatából. Nagyon sok képemről azt gondolom egyből, hogy dejó lett, azt megnézem egy hét múlva, és kidobom a kukába, annyira nem tetszik... Remélem ezzel így vannak a nagyok is, mert kezdek a teljes elkeseredés fázisába esni. Nagyon minimál azoknak a száma, amire egy hét múlva is azt mondom, hogy nem is olyan rossz. Azt hiszem főleg a kölkekről készültek ilyenek. Ott meg felmerül bennem az a kérdés, hogy a csimoták az oka, akik persze gyönyörűek :))), vagy tényleg jó a kép maga.

Mindegy, mese nincs kell két kép, és én már el is küldtem, úgyhogy nincs visszaút.

Végső két képemet azért megmutatom.


P.S.: Liána még mindig gyönyörű, ezért ezzel a képpel nem lesz baj :)))))))

No comments:

Post a Comment