Amikor Helenben jártunk, tervbe vettük, hogy elmegyünk egy közeli vízeséshez. Jártunk már ott korábban is, és akkor is nagyon tetszett. Aztán megtörtént maga a csoda, Ildiék felajánlották, hogy figyelnek a csimotákra a heleni folyóparton, menjünk csak mi ketten. Először nemet mondtam, áááááááááh az így nem fog működni, kicsit meg is ijedtem bevallom őszintén. Aztán addig addig győzködtek, merthogy végülis a kicsi most kapott enni, a nagy meg még alszik... Miért is ne!!! Elég idegesen indultam el. Persze még mindig én vezettem, és a hegyi kanyargós úton le tudtam vezetni a feszültséget :))))) Az egész út alatt volt egy hiányérzetem, minden gyereksírásra felfigyeltem. A szokás hatalma ugye :))) Az viszont biztos, hogy gyerekekkel nem lett volna ilyen élvezetes a dolog. :)))
Rá kellett jönnöm, nem is olyan könnyű, sőt mitöbb nagyon nehéz vízesést fényképezni. A mozgás miatt, nehéz a fókuszt beállítani, folyamatosan homályos lesz valahol a kép, jó lenne érzékeltetni a vizesés dinamikáját is stb... Próbálkoztam a zársebesség/f szám arányán. Kellett volna kb 2-3 nap pluszba, hogy jó képeket kapjak :))) Mivel ennyi időm nem volt, ezért be kell érnem azzal, ami volt :))) Az is nehezitette a dolgomat, hogy nagyon sokan voltak, igy a várjun a megfelelő pillanatra szóba sem jöhetett.
No comments:
Post a Comment